Tamperei látogatás

Csütörtökön felmentem Tamperébe. Marja vált az állomáson, ő egy lőrinciekkel tett útról ismert néni. Mivel szürke, délben még esős nap volt, nem volt értelme kirándulni mennünk, a múzeumok jöttek inkább szóba. Márta mondta, hogy ő volt egyszer egy kézimunka-kiállításon, bár lehet, hogy az időszaki kiállítás volt. Mondtam Marjának, hogy azt szeretném megnézni, s beugrott neki, hogy látott hirdetni most is valami ilyet. Egy szuper design-kiállítást láttunk, Made in Finland névre hallgatott, jobb helyre nem is mehettünk volna. Kortárs tervezők cuccai voltak kiállítva, de meg is lehetett (volna) vásárolni a termékeket. Főképpen textilesek használati tárgyai voltak (méterárú, filc cipők, filc tálak, edényalátétek, ruhák stb.), de egy kevés üveg és kerámia is volt (étkészlet és gyertyatartó formájában). Volt egy-két subaszőnyeg is (na, ez a szó azok közé tartozik, amit előbb tanultam meg finnül, mint magyarul), annak a színeit is elmagyarázta Marja - régi zöldnek és régi pirosnak (vagy inkább ózöldnek, óvörösnek) hívják a színeit - régen, amíg természetes festékeket használtak, ilyen volt a zöld és a vörös szín, s ez megmaradt színnévnek (vanhavihreä, vanhapunainen). A subaszőnyeg tulipános mintájú volt, Marja magyarázta, hogy ez milyen ősi finn minta, elmeséltem a tulipánosládákat, amire nagyon felcsillant a szeme, kiderült, itt is szokásban voltak. Nagyon élveztük mindketten a kiállítást. Utána még átmentünk ennek a kézimunkacégnek a közeli boltjába is, na, számomra az volt a második múzeum. Tele van mindenféle kinccsel. Nem csak gyönyörű fonalakkal, de szinte mindennel, ami a textiles kézimunkákhoz kellhet, s az eladónő elővette az összes népviseletet a vitrinből, hogy végigmutogassa nekem, pedig nyilvánvaló volt, hogy nem fogok vásárolni belőle, csak örült, hogy egy magyarnak végigmagyarázhatja, melyik tájegységre mi jellemző (na, ezt nem tudtam megjegyezni, ahhoz kicsit sok információ volt ez). Ez valami olyan cég (Pirkanmaan kotityö, http://www.taitopirkanmaa.fi/), aminek tanfolyamai és műhelyei vannak, vagyis pl. lehet szövőszéket, fazekaspadot stb. bérelni. November 19-21 között lesz Tamperében az éves kézimunka-vásár, nagyon hajlok rá, hogy felmenjek. Ennyi élmény után jól meg is éheztünk, egy hangulatos étterembe (Astor) mentünk, ahol valami halat ettem, remélem, nem angolna volt (nem tudtam megjegyezni a nevét, utólag próbáltam kikeresni, s sajnos, az angolnáé hasonló). Mindenesetre finom volt. Otthon kávéztunk, sütiztünk még egyet, aztán estére a Kalevába mentem, ahol magyar-kör volt. Előző este megkaptam emailben a most nyomdába kerülő könyvet a lőrinci templom történetéről, úgyhogy rövid mese (első hó a Kékesen, vörösiszap, jövőévi püspökválasztás, Szélrózsa) után azt mutattam be, nagyon nagy érdeklődéssel figyeltek, kérdeztek - a fejezetek témáit ismertettem, s rácsodálkoztunk a számukra is ismerős képekre. A padok fényképén jót derültek, azt remélték, most a tatarozással azokat is kényelmesebbé tették, de le kellett lohasszam őket, hogy kívülről újítják fel a templomot, a padok a jövő évi látogatásukkor is ugyanolyanok lesznek. Simónak éppen névnapja volt, úgyhogy nem maradtunk torta nélkül, a nénik akkora tortát készítettek, hogy nem tudtuk az egészet megenni. Jó volt a Kalevába megérkezni, ahogy beléptem, lépten-nyomon ismerősök köszöntek rám, általában magyarul, nagyon jó volt oda megérkezni. S olyan szeretettel kérdeztek ki az otthoni dolgokról, a lőrinciekről, hogy igazán otthon érezhettem magam. És mindenkit nagyon üdvözölnek!

A vonatok azonban itt is tudnak késni. Északon leesett a hó, aminek köszönhetően már reggel nagy késéssel érkeztek Helsinkibe az északról jövő vonatok (Rovaniemiből 3 órás késéssel). Ez engem nem érdekelt volna különösebben, de este én is egy olyannal jöttem, ami Ouluból jött, és 25 percet kellett rá várnom Tamperében, Helsinkibe végül fél órás késéssel értünk be. Na, a tamperei pályaudvaron volt egy igen ijesztő élményem. Építkeznek, bővítik a pályaudvart, valószínűleg ez lehetett az oka, bár furcsa, hogy még este 9 után dolgoznának. Szóval, ahogy álldogálok bent az épületben, várva, hogy teljen az idő, és megérkezzen az a késő vonat, egyszer csak valami furcsa, elég hangos morajlás kíséretében remegni, mozogni kezdett az épület. Nem csak én lepődtem (ijedtem) meg, én hirtelen nem is tudtam, most mi van, de akik ültek, hirtelen mind felpattantak és a kijáratok felé rohantak. Olyan volt, mintha most szakadna a fejünkre az egész épület. Nem szakadt (azóta se olvastam róla, hogy földrengés lett volna), de nem volt kedvem, merszem visszamenni, inkább megkerültem, s kimentem a peronra várakozni. "Megrázó" élmény volt. A vonattársaság nem kért hússzor bocsánatot a késésért, nem mondták be, hogy nem az ő hibájuk a késés, hanem a hóé, viszont a vonaton a hangosbeszélőn folyamatosan tájékoztattak, hogy a csatlakozó vonatok közül melyik várja meg az átszállókat, a nem-várók helyett mikor indul a következő, és egyszer csak: a Riihimäkiből induló vonat, a korábban hirdetettel ellentétben, nem várja meg az átszállókat. Kérjük kedves utasainkat, fáradjanak az étkezőkocsiba, már töltöm a taxiutalványokat... Így is lehet.