Múlt héten azt állítottam Anyuéknak, itt nincs Mindenszentek. Na, ma kiderült, hogy ma bizony az van - egy-két kisbolt kivételével minden zárva is van. Még jó, hogy rászoktam a kenyérsütésre. De az eső nem esik, ez is nagy szó, nekiindultunk hát a szomszédommal nordic walkingolni (talált már erre valaki egy jó magyar kifejezést? Én sétapálcikázásnak szoktam otthon hívni, de hát... ). 3 fok volt, ez épp a határán van még az én szabadidőruhám kapacitásának, végül is mozgás közben nem volt gáz, de a szelesebb tengerparti szakaszon, bizony, úgy éreztem, átfúj rajta a szél. Én választottam az útvonal "odafelé" menő részét, vicces volt, hogy olyan helye(ke)t szemeltem ki, ahol a szomszéd lány még nem is járt, pedig nem a világ végére mentünk, csak az olimpiai stadiont körülvevő park túlvégéig. (Ahol az uszoda mellett nem mulasztottam el elmesélni, hogy 1952-ben ott a magyar úszók begyűjtöttek néhány aranyat.) Visszafele pedig Kallio kis utcáin jöttünk keresztül, ez a negyed a "normális" emberek környéke, szemben a miénkkel, tele sok kis bárral, kávézóval, meg néhány, bevándorlók által működtetett bolttal. Itt minden utca emelkedik-lejt, ez a város legmagasabb része (a neve, Kallio is sziklát jelent). A szélénél helyezkedik el Linnanmäki, a helsinki vidámpark. Amennyire kintről látom, nem olyan nagy szám, de országszerte reklámozzák, így a családi kirándulások kedvelt célpontja. Hát, nem tudom. Az óriáskerekéről már 2002-ben is megállapítottam, hogy olyan rozogának látszik, hogy fel nem ülnék rá, s a látvány semmit se változott. A Kallio-negyed viszont gazán a bárjairól nevezetes, félév elején az egyetemi diákszervezet külön túrát szervezett a felfedezésükre :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése