Sokat sétáltam és sétáltunk Tartuban, az igen sűrűn változó évszakokban. Egyik pillanatban hét ágra sütött a nap, ragyogó kék ég, a következőben pedig hóvihar. Kész szerencse, hogy ilyenkor be lehet menekülni a cukrászdába, igazi, rendes kávéra (kapucsínóra, kakaóra). Mi mindent láttam? Például egy motort, amit, gon
dolom, majd csak a jövő hónapban használ a gazdája. Szép cégéreket és vízköpőket, hóborította, csúszós utcákat (a hóeltakarításhoz úgy állnak hozzá, mint a finnek - nem kell azt túlzásba vinni. Csak itt még kavicsot se szórtak a tetejére.) Hó borította azt a híres-nevezetes hidat is, melynek ívén minden tartui egyetemistának át kell egyszer sétálnia. Nos, nem vagyok tartui egyetemista, és remélem, ők is jobb időben próbálkoznak az attrakcióval (különben is, nem muszáj kipróbálni, mire jó az E111-es kártya). Inkább néhány múzeumot vettem célba. 1,5 nap nem túl sok idő, így kompromisszumot kötöt
tem magammal, mit nézek meg. Az egyik a Sörmúzeum lett volna. Úgy jártam, hogy azt ugyan írta a városi információs füzet, hogy 10, 12 és 2 órakor indul vezetés a sörgyári múzeumban, de azt nem tették hozzá, hogy CSAK vezetéssel látogatható. Nekem 3/4 11-re sikerült odakeverednem, s mivel kb. fél óra sétára van a városközponttól, 2-re meg már megbeszéltük Tündével a találkozót, ezt kihúztam a listáról. Enyhe bosszankodással tettem, mert már annyit kavarogtam miatta, hogy igazán megérdemeltem volna a bejutást. Történt ugyanis, hogy mind az infós füzet, mind az útikönyv a talán hivatalos címét adja meg a gyárnak (van is valami lerakatuk ott), ám a bejárat a párhuzamos, fentebbi utcáról nyíló szolgalmi úton/parkolón keresztül közelíthető meg, ami azért egy jó kerülő. Persze, csak miután akadt valaki, aki elmagyarázza, hogy fel kell menni a másik utcára. Aztán a másik utcán sétáltam kicsit fel-alá, végül a biciklibolt eladófiúja készségesen rajzolt nekem egy térképvázlatot, hogy hol az a bejárat. (Na, ez a fiú volt az egyetlen kedves és segíteni akaró bennszülött abban a négy napban.) Álljon itt tehát a Sörgyár megközelíthetősége, amely NEM a Tähtvere utcából van. A Jaakobin kell kifelé menni a városból, a gyár tornya messziről látszik. Nem sokkal előtte van egy teniszpálya, na a mellett (még előtte) kell jobbra befordulni, és ott egy parkoló túloldalán már látszik a gyár sorompója. Irány, tehát, a Játékmúzeum, 11-kor
már az is nyit. Nagyon szép kiállítása van, és a gyerekek is sok mindent kipróbálhatnak, külön játszószoba is van nekik. Engem leginkább a kötött-szövött ruhákba öltöztetett babák fogtak meg, no meg a rokonnépeket bemutató tárló, amint ez a fényképeken is látszik. A kötött állatok zseniálisak, nem kizárt, hogy ebből a vizitből Zsombor fog profitálni. Ennek a képnek a jobb sarkában látszik (?) egy dominó pár darabja is, na, egy ilyennek boldog tulajdonosa lettem (díszítőmotívumok adják a "számait"). A másik kihagyhatatlan múzeum a Nemzeti Múzeum, ami tulajdonképpen néprajzi múzeum,
rengeteg szövött övvel, kötött kesztyűvel, faragott mángorlókkal és söröskorsókkal (l. a képet. Eszembe jutottak az "anyukám, csak egy korsó sörre ugrom át a kocsmába" kezdetű mondatok...). A rengeteg mintát nem csak a tárolókban lehet nézni, elég jó kínálata van a múzeumi boltnak, mind kötéshez, mind hímzéshez lehet mintákat tartalmazó füzeteket/albumokat venni. Igen, még megvenni is - ez is nagy élmény Finnország után - a múzeumi belépő szinte ingyen van, a könyv megfizethető, rögtön megértettem e pár nap alatt, miért járnak át a finnek (mert akkor még a szolgáltatások és az alkohol áráról nem is írtam).
Sokat sétáltam és sétáltunk Tartuban, az igen sűrűn változó évszakokban. Egyik pillanatban hét ágra sütött a nap, ragyogó kék ég, a következőben pedig hóvihar. Kész szerencse, hogy ilyenkor be lehet menekülni a cukrászdába, igazi, rendes kávéra (kapucsínóra, kakaóra). Mi mindent láttam? Például egy motort, amit, gon
dolom, majd csak a jövő hónapban használ a gazdája. Szép cégéreket és vízköpőket, hóborította, csúszós utcákat (a hóeltakarításhoz úgy állnak hozzá, mint a finnek - nem kell azt túlzásba vinni. Csak itt még kavicsot se szórtak a tetejére.) Hó borította azt a híres-nevezetes hidat is, melynek ívén minden tartui egyetemistának át kell egyszer sétálnia. Nos, nem vagyok tartui egyetemista, és remélem, ők is jobb időben próbálkoznak az attrakcióval (különben is, nem muszáj kipróbálni, mire jó az E111-es kártya). Inkább néhány múzeumot vettem célba. 1,5 nap nem túl sok idő, így kompromisszumot kötöt
tem magammal, mit nézek meg. Az egyik a Sörmúzeum lett volna. Úgy jártam, hogy azt ugyan írta a városi információs füzet, hogy 10, 12 és 2 órakor indul vezetés a sörgyári múzeumban, de azt nem tették hozzá, hogy CSAK vezetéssel látogatható. Nekem 3/4 11-re sikerült odakeverednem, s mivel kb. fél óra sétára van a városközponttól, 2-re meg már megbeszéltük Tündével a találkozót, ezt kihúztam a listáról. Enyhe bosszankodással tettem, mert már annyit kavarogtam miatta, hogy igazán megérdemeltem volna a bejutást. Történt ugyanis, hogy mind az infós füzet, mind az útikönyv a talán hivatalos címét adja meg a gyárnak (van is valami lerakatuk ott), ám a bejárat a párhuzamos, fentebbi utcáról nyíló szolgalmi úton/parkolón keresztül közelíthető meg, ami azért egy jó kerülő. Persze, csak miután akadt valaki, aki elmagyarázza, hogy fel kell menni a másik utcára. Aztán a másik utcán sétáltam kicsit fel-alá, végül a biciklibolt eladófiúja készségesen rajzolt nekem egy térképvázlatot, hogy hol az a bejárat. (Na, ez a fiú volt az egyetlen kedves és segíteni akaró bennszülött abban a négy napban.) Álljon itt tehát a Sörgyár megközelíthetősége, amely NEM a Tähtvere utcából van. A Jaakobin kell kifelé menni a városból, a gyár tornya messziről látszik. Nem sokkal előtte van egy teniszpálya, na a mellett (még előtte) kell jobbra befordulni, és ott egy parkoló túloldalán már látszik a gyár sorompója. Irány, tehát, a Játékmúzeum, 11-kor 
már az is nyit. Nagyon szép kiállítása van, és a gyerekek is sok mindent kipróbálhatnak, külön játszószoba is van nekik. Engem leginkább a kötött-szövött ruhákba öltöztetett babák fogtak meg, no meg a rokonnépeket bemutató tárló, amint ez a fényképeken is látszik. A kötött állatok zseniálisak, nem kizárt, hogy ebből a vizitből Zsombor fog profitálni. Ennek a képnek a jobb sarkában látszik (?) egy dominó pár darabja is, na, egy ilyennek boldog tulajdonosa lettem (díszítőmotívumok adják a "számait"). A másik kihagyhatatlan múzeum a Nemzeti Múzeum, ami tulajdonképpen néprajzi múzeum, 
rengeteg szövött övvel, kötött kesztyűvel, faragott mángorlókkal és söröskorsókkal (l. a képet. Eszembe jutottak az "anyukám, csak egy korsó sörre ugrom át a kocsmába" kezdetű mondatok...). A rengeteg mintát nem csak a tárolókban lehet nézni, elég jó kínálata van a múzeumi boltnak, mind kötéshez, mind hímzéshez lehet mintákat tartalmazó füzeteket/albumokat venni. Igen, még megvenni is - ez is nagy élmény Finnország után - a múzeumi belépő szinte ingyen van, a könyv megfizethető, rögtön megértettem e pár nap alatt, miért járnak át a finnek (mert akkor még a szolgáltatások és az alkohol áráról nem is írtam).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése