Két év alatt most másodszor megnyitották a helsinki Elnöki palotát a nagyközönség előtt. Eredetileg a Design múzeum 60 éves a Marimekko kiállításának bemutatására akartam ma délután menni, de az előbbi hírre bukkantam a Hessariban a reggeli (?) teámat szürcsölgetve, és hamar döntöttem - a kiállítás május végéig tart, a Presidentinlinnába viszont nem lehet amúgy bemenni. Sejtettem, hogy nem leszek egyedül, de ekkora sorra nem számítottam:
Sor az Elnöki palotához nagyobb térképen való megjelenítése
Végül is pár perc híján 3 óra sorban állással jutottam be, volt olvasnivalóm, a piac melletti szakaszon elmentem meleg kávéért is, ki lehetett bírni, bár az utolsó órában már nagyon fázott a lábam. Na de két óra után, 1 sarokra a céltól, már csak nem adom fel! Addigra már a mögöttem álló két néni is elunhatta magát, meg fúrta az oldalukat a kíváncsiság, miféle egzotikus nyelvű magazint olvasok, szóba elegyedtek hát velem. Hozzá kell tennem, a két hölgy valószínűleg két Perussuomalainen asszonyság volt (ők az itteni szélsőjobb), legalábbis azon kevesek közé tartoztak, akik e párt aktivistájától (az egyetlentől, aki kampányolt a soron végigmenve) kedvesen elfogadták a szóróanyagot. Azzal nyitottak, tehát, milyen nyelven olvasok, sehogy sem tudnak rájönni. Miután elárultam, hogy magyarul, mosolyogva, de nekem szegezték a kérdést, és aztán miért döntöttem úgy, hogy éppen Finnországba költözöm. Elhallgattattam magamban a kisördögöt, és megmondtam, hogy nem kell aggódjanak, nem költöztem ide, csak egy évig tanulok itt, na, erre megenyhültek, s rögtön csevegésbe kezdtek, így el is telt az utolsó háromnegyed óra. (Saját történelmükben éppen annyira voltak tájékozottak, mint a mi jobboldalunk, fogalmuk sem volt róla, hogy két éve milyen apropóból nyitották meg a palotát, majd hiába mondtam, hogy a 90. évfordulóra, nem tudták, hogy a köztársasági hivatal létrejöttének az évfordulója volt ez. Az egészből csak az rémlett nekik, hogy valami németet hívtak meg előtte királynak, de az nem tartott sokáig...) Épp ideje volt beérni, már nagyon toporogtam, jó volt melegbe jutni. Háromnegyed óra alatt értem bent körbe, a sapkámat levettem, de jobb is volt, hogy a kabátot nem kellett és nem lehetett letenni, így éppen egy ici-picit felengedtem, mire kiértem. Ekkor jött a dilemma - hallgassak a józan eszemre, és menjek haza melegedni, vagy használjam ki a szép (!) ködös időt, és engedjek a fényképezőgépem vonzásának. Végül is az eszemre hallgattam, a köhögésem még mindig eléggé csúnya, nem lehet minden fotótémának utána menni. Na jó, ici-pici kerülővel jöttem haza, de ennyi már nem osztott, nem szorzott a három órás sorban állás után. Forró kakaó és mikrós (=gyors és forró) kaja, valamint a szombati korai szauna után most már úgy érzem, felolvadt a lábcsontjaim közepe is. A palota nagyon szép és különleges volt, előszedtek (az amúgy is a falakon lógókon kívül) még néhány festményt a gyűjteményből, és legnagyobb meglepetésemre a biztonsági őrök felkészültek voltak, és készségesen válaszoltak a látogatók kérdéseire (közben jöttem rá, hogy persze, minden év december 6-án az összes finn a tévéképernyőn bámulja az elnöki fogadást, nekik ismerősek ezek a termek). Sose hittem volna, hogy hajlandó vagyok bármiért három órát sorban állni. Valószínűleg ha tudom előre, hogy ez ennyi lesz, nem indulok el, a makacsságom tartott csak ott, meg mert sajnáltam volna a már ott töltött időt - de nem bántam meg. Ilyen alkalom nagyon ritkán adódik, örülök, hogy pont itt voltam, pont észre vettem a hírt, pont stb., stb.
