2010. április 25., vasárnap
















Ezt kaptam a konfirmandusok szüleitől - hát igen, én is meg tudok hatódni... Köszönöm.

2010. április 9., péntek

Húsvét után

Jó dolog húsvét után élni - ez önmagában örömhír. Márpedig a Rongyszőnyegre jó dolgok kerülnek. Ne aggódjatok, nem azért nem írtam már réges régen, mert nem történt semmi jó, ellenkezőleg, annyi minden történt, olyan tempóban folyt velem/körülöttem az élet, hogy nem került belőle semmi képernyőre. Van ennek jó oldala is - részben jobb megélni az életet, mint csak írni róla, de időnként érzem, jólesik írni. Vagyis nem írni, hanem egyszerűen mesélni - s ha csak a képernyő "hallgatja", akkor a képernyőnek.
A hét eleje, mint egy "rendes", kiadós húsvét után, regenerálódással telt (a lakás is megkapta a részét - végre hozzájutottam, hogy kitakarítsak). Próbáltam volna az alváshiányon is segíteni, de hát nem érek rá ilyesmire, mikor annyi jó dolog kínálkozik! Például egy nagyon jó este Pilisen. Vagyis amiről azt hittem, egy este lesz, de mire hazaértem, éjszaka lett. Sebaj, kedves emberekkel jót sétálni (először voltam világosban Pilisen), jót beszélgetni, a híres hármast élőben látni feltöltő dolog. Következőnek fényképezőgép is lesz nálam, s felmászom a híres-nevezetes ikerfenyőhöz. Kedves Olvasó, a pincetulajdonos bácsit üdvözlöm, de következőnek én vezetek - hogy ez a jó menekülési út nem jutott ott eszembe!!! (Látszik, milyen ritkán használom a jogsimat.) Egyre valószínűbb, hogy bennem van a hiba, normális ember nem rúg be ennyi bortól. Igaz, hogy teljesen éhgyomorra ittam, de akkor is... Legalább megtudtam, milyen az, mikor erőfeszítésbe kerül egy helyben állni. meg az autóig elmenni. És még csak rosszul se lettem - lám, lám, fejlődőképes vagyok. A fejlesztést itthon folytattuk tegnap este - mi mást is lehetne tenni a Bridget Jones naplója közben, mint fenekére nézni egy borosüvegnek? Aztán, persze, már a palacsintákkal a hasunkban, éjszakába nyúló beszélgetés és nevetés, annak rendje-módja szerint. Nem mondom, morcos voltam ma reggel az ébresztőre... Igazán sajnálom, hogy kedves "albérlőm" előbb-utóbb hazamegy!
Kérdés volt, miért Rongyszőnyeg a blog címe. Előbb-utóbb, hosszabban vagy rövidebben, (újra)megírom. Ugyan annak idején sok minden fájt, amikor ezt a címet adtam neki, de úgy érzem, most már a jó dolgok blogjában is elfér a megfejtés. Majd nemsokára. Addig... írjátok meg ti - a rongyszonyeg127 kukac gmail pont com-ra. Asszem, az emilcím már árulkodik.