Piac

Azt hiszem, Nyíregyháza legklasszabb helyén jártam ma, mégpedig a Búza téri piacon. Nem tudom, mióta, de igen rég óta szeretem a piacokat, azokat az igaziakat, ahol nem kereskedők, hanem a termelők árulják a termékeiket. Külföldön is ezeket keresem, kb. egy éve posztoltam a helsinki heringnapokról, ott is az fogott meg, hogy a halászok beálltak a hajóikkal a belvárosi kikötőbe, s annak a hátából árultak. Szóval, Búza tér. Igazi meglepetés volt ez a budapesti piacok után, amiken már csak elvétve találni "árusokat" (igen meglepődtem pár éve a Lehelen, mikor egy elkapott beszélgetésből megtudtam, hogy vagy 3-4 stand ugyanahhoz a tulajhoz tartozik, és szépen játszik az árakkal, mit ad az egyiknél olcsóbban, mit a másiknál - de az áru mindnél ugyanaz volt). A nem a nagybaniról, hanem a földről hozott zöldség eredménye, hogy nem krumplit és paradicsomot, paprikát lehet kapni, hanem krumplikat, paradicsomokat, paprikákat stb. Mégiscsak léteznek még különféle fajták, csak a pesti piacig nem nagyon jutnak el. És találtam szilvalekvárt is, amiért mentem. És nem csak lekvárt kaptam, hanem a nénitől hozzá süteményreceptet is.

Ördögi kör --> Kör, ördögi

Állítom, sokkal könnyebb volt Helsinkiben útbaigazítást kérni az utcán, ott rögtön hallották, hogy nem vagyok helybéli, s használható útmutatásokat kaptam. Ma egy egyszerű feladatot akartam abszolválni, nevezetesen pénzt felvenni egy automatából. Kinéztem a netről, hogy hol van egy megfelelő és az utamba nagyjából passzoló automata, majd biciklire pattanva elindultam feléje. Már a közelében járhattam, mikor is a hiányzó utca- és házszámtáblák megnehezítették a dolgomat, igénybe vettem hát először egy eladó, majd néhány járókelő segítségét. Az első beszélgetés vázlata: - Meg tudja mondani, merre van a Rákóczi út 1.?  - Az az OTP épülete. (Tök jó, azt keresem. Mint az értelmezőszótárban - Ördögi kör --> lásd Kör, ördögi --> lásd Ördögi kör.) Eszembe jutott A.-val való múlt heti beszélgetésünk, aki nemrég még hasonló cipőben járt. Őt egyszer úgy igazították útba, hogy hát a régi (!) bizományi mellett forduljon be. No, városnézésnek jó volt a keresgélés, örülök, hogy nem időre mentem valahova. Mire a járókelők útmutatásainak (nehezítésével) találtam egy automatát, a fél belvárost körbekerekeztem, legalább megismerkedtem a környékkel. És kikötöttem egy másik automatánál. Még most se tudom, hol lett volna a Rákóczi út 1.

Újabb szín a rongyszőnyegbe

Megfordult a fejemben, hogy címet változtatok (Feljegyzések az egérlyukból), de egyrészt nem lopom olyan könyvnek a címét, amit nem is olvastam (nagyon ciki?), másrészt örülnének az egerek, ha ilyen komfortos lakuk lenne, szóval, elvetettem az ötletet. Egy évvel ezelőtt kissé megijedtem, mikor beléptem a Konviktiben a szobám ajtaján, hogy akkora helyen kell leélnem a következő évemet, na de hamar megszoktam, meg hát ha nagyon bezártnak éreztem magam, kivonultam a konyhába a nagy asztalhoz. Ez az élmény idéződött fel bennem múlt vasárnap, mikor nyíregyházi lakom ajtaján léptem be - ez a szoba ugyanis még a konviktibelinél is kisebb. Tény, tartozik hozzá egy pici előszoba és egy fürdő is, de hát akkor is. A szoba egyik fala kb. 20 centivel hosszabb, mint az ágyam, és az ágytól a másik falig kb. 3 lépés az út. Nem egy táncterem, de tekintve, hogy ittlétem második estéjén máris kificamodott a bokám, táncolni úgyse tudok egy darabig. Optimista megközelítésben: ha nagyobb lenne a szoba, még nehezebb lett volna a wc-ig elsántikálni, mikor még ráállni is alig tudtam. Világosnak viszont világos, délelőtt besüt a nap (mondjuk, ebből sokat nem fogok látni), de délután se kellett ma lámpát kapcsolni. Lehet, hogy itt megpróbálok majd valami növényt is életben tartani - a lakásomban ez többszöri próbálkozásra se sikerült, mindegyik elpusztult fényhiányban. (Én minden bizonnyal azért maradtam meg, mert van lábam, és ki tudtam jönni töltekezni.) Emlékszem, két éve még a snidling is elsápadt, majd elpusztult, pedig a lakás legvilágosabb pontjára tettem. 

Az ablakom az általános iskola sportudvarára nyílik, szóval az biztosítva van, hogy ne aludjak el reggel - a kölkök képesek már a tanítás kezdete előtt megérkezni, és, elképesztő, de jókedvűen játszanak. Hogy mik vannak! Vannak még elalvásgátló berendezések. A kollégiumot középiskolások lakják, és a tájékoztatásukra, ó egek, hangosbemondót használnak. Pechemre ezen a hétvégén néhányan, iskolai program miatt, bennmaradtak, így szombat reggel  a "most pedig kialszom magam" tervemet a nevelőtanár hangja semmisítette meg hajnalok hajnalán. A szobámban nincs hangszóró, de nyitva hagytam az ablakomat, azon keresztül is elég hatásos volt a dolog. Sebaj, jön az ősz, nem sokáig alszom nyitott ablak mellett. A másik elalvásgátló szerkezet a közeli templom tornya. Melyből óraütés és harangjáték zeng minden órában. Első nap éjfélkor azt hittem, a hét végére kialvatlanságban fogok elpusztulni. Az a drága szerkezet minden egyes órában harangjátékot játszik, majd elüti az adott órát - ez éjfélkor felér egy kisebb koncerttel. Na, ez nem lopta be magát a szívembe. Kezdek hozzászokni, de még háborgok.

Ma reggel vettem végre egy biciklit. Ahhoz képest, milyen olcsó volt, egész tűrhetőnek tűnik, ha kihúzza jövő nyárig, akkor már jó üzlet volt. Kisebb a kereke, mint a saját (hahaha, most már ez is saját) bringámnak, ez egy "normál" női bicikli, de legalább a sport is biztosított. Nagyon jó szolgálatot tett már ma, nem kellett a még nem igazán tökéletesen működő bokámmal elsántikálnom az állomásig, hanem két keréken gurulhattam (tekerni határozottan könnyebben tudok, mint lépni, valahogy másképp terheli a bokámat). Azért Sóstóra még nem biciklivel mentem, gondoltam, ha valami baja van, az ne a várostól hat kilométerre derüljön ki, nem szeretnék onnan visszasétálni vele.

Sóstón a múzeumfaluban Kóstolja meg Magyarországot! fesztivál volt, a skanzen házainak udvarán sütöttek-főztek az ország különböző részeiből érkezett csapatok. Úgy működött, mint a borfesztivál, kóstolójegyeket lehetett venni, az árak 1-3 jegy között ingadoztak. Egy igen jó birkapörköltet ettem, lepcsánkát, kapros sült keszeget és egy vajdasági elfelejtettemmit (olajban kisütött krumplis kelttészta, benne tarja). És kóstoltam, majd vettem mennyei szilvalekvárt, olyat, ami cukor nélkül van eltéve, s annyira sűrű, hogy vájni kell. Nagyon finom. Na meg szőlőt is vettem, igazán ritkán van gyümölcsehetnékem, de itt annyira jól tartanak, olyan sokat ettem a héten, hogy kivételesen vágytam már valami zöldségre-gyümölcsre.

Messzi tájak emberei

Iskolalátogatáson jártam ma Espooban. Igazi sokkultúrájú város, a gyerekek bő 15%-a nem finn származású, gondolom, ez a háttér a következő jelenethez.

A harmadikosok a missziói parancsot tanulták hittanórán, lemásolták szépen a füzetükbe, és kiszíneztek egy világtérképet, aminek kapcsán megmutatta a tanítónő, honnan indult a kereszténység. Mire az egyik kisfiú: ha ott éltek, akkor miért finnül beszéltek?

Egy másodikos kislány pedig elém állt a nagy kérdésével: akkor az úgy van, hogy amikor itt nappal van, akkor Magyarországon éjszaka, és amikor ott éjszaka, akkor van itt nappal? Na, ennyire azért nem jöttem messziről ;)

Elnöki palota

Két év alatt most másodszor megnyitották a helsinki Elnöki palotát a nagyközönség előtt. Eredetileg a Design múzeum 60 éves a Marimekko kiállításának bemutatására akartam ma délután menni, de az előbbi hírre bukkantam a Hessariban a reggeli (?) teámat szürcsölgetve, és hamar döntöttem - a kiállítás május végéig tart, a Presidentinlinnába viszont nem lehet amúgy bemenni. Sejtettem, hogy nem leszek egyedül, de ekkora sorra nem számítottam:

Sor az Elnöki palotához nagyobb térképen való megjelenítése
Végül is pár perc híján 3 óra sorban állással jutottam be, volt olvasnivalóm, a piac melletti szakaszon elmentem meleg kávéért is, ki lehetett bírni, bár az utolsó órában már nagyon fázott a lábam. Na de két óra után, 1 sarokra a céltól, már csak nem adom fel! Addigra már a mögöttem álló két néni is elunhatta magát, meg fúrta az oldalukat a kíváncsiság, miféle egzotikus nyelvű magazint olvasok, szóba elegyedtek hát velem. Hozzá kell tennem, a két hölgy valószínűleg két Perussuomalainen asszonyság volt (ők az itteni szélsőjobb), legalábbis azon kevesek közé tartoztak, akik e párt aktivistájától (az egyetlentől, aki kampányolt a soron végigmenve) kedvesen elfogadták a szóróanyagot. Azzal nyitottak, tehát, milyen nyelven olvasok, sehogy sem tudnak rájönni. Miután elárultam, hogy magyarul, mosolyogva, de nekem szegezték a kérdést, és aztán miért döntöttem úgy, hogy éppen Finnországba költözöm. Elhallgattattam magamban a kisördögöt, és megmondtam, hogy nem kell aggódjanak, nem költöztem ide, csak egy évig tanulok itt, na, erre megenyhültek, s rögtön csevegésbe kezdtek, így el is telt az utolsó háromnegyed óra. (Saját történelmükben éppen annyira voltak tájékozottak, mint a mi jobboldalunk, fogalmuk sem volt róla, hogy két éve milyen apropóból nyitották meg a palotát, majd hiába mondtam, hogy a 90. évfordulóra, nem tudták, hogy a köztársasági hivatal létrejöttének az évfordulója volt ez. Az egészből csak az rémlett nekik, hogy valami németet hívtak meg előtte királynak, de az nem tartott sokáig...) Épp ideje volt beérni, már nagyon toporogtam, jó volt melegbe jutni. Háromnegyed óra alatt értem bent körbe, a sapkámat levettem, de jobb is volt, hogy a kabátot nem kellett és nem lehetett letenni, így éppen egy ici-picit felengedtem, mire kiértem. Ekkor jött a dilemma - hallgassak a józan eszemre, és menjek haza melegedni, vagy használjam ki a szép (!) ködös időt, és engedjek a fényképezőgépem vonzásának. Végül is az eszemre hallgattam, a köhögésem még mindig eléggé csúnya, nem lehet minden fotótémának utána menni. Na jó, ici-pici kerülővel jöttem haza, de ennyi már nem osztott, nem szorzott a három órás sorban állás után. Forró kakaó és mikrós (=gyors és forró) kaja, valamint a szombati korai szauna után most már úgy érzem, felolvadt a lábcsontjaim közepe is. A palota nagyon szép és különleges volt, előszedtek (az amúgy is a falakon lógókon kívül) még néhány festményt a gyűjteményből, és legnagyobb meglepetésemre a biztonsági őrök felkészültek voltak, és készségesen válaszoltak a látogatók kérdéseire (közben jöttem rá, hogy persze, minden év december 6-án az összes finn a tévéképernyőn bámulja az elnöki fogadást, nekik ismerősek ezek a termek). Sose hittem volna, hogy hajlandó vagyok bármiért három órát sorban állni. Valószínűleg ha tudom előre, hogy ez ennyi lesz, nem indulok el, a makacsságom tartott csak ott, meg mert sajnáltam volna a már ott töltött időt - de nem bántam meg. Ilyen alkalom nagyon ritkán adódik, örülök, hogy pont itt voltam, pont észre vettem a hírt, pont stb., stb.

Feketén-fehéren

Tallinni panoráma

Első panoráma-próbálkozásom, nem tökéletes, de az én gépemen egész jó. Sajnos, a blog lebutítja az amúgy hatalmas képfájlt, szomorúan elmosódott, de talán így is átjön belőle valami. Szerencsések majd megnézhetik a gépemen ;)