Nem tudok betelni a fényképezőgépemmel. Tavasszal barátságtalan megjegyzéseket kaptam (otthonról, honnan máshonnan - mások jobban ismernek), hogy minek nekem ilyen jó gép. Azóta se bántam meg, hogy megvettem, sőt egyre jobban szeretem, s sok örömömet lelem benne. Akkor is, azóta is azt mondtam/mondom, van, aki körömcipőkre és hozzá illő színű táskára költi a pénzét, én viszont erre vágytam már sok éve. És kiutazásom előtt, nyár végén vettem hozzá egy polárszűrőt is, azóta csodálom, mire képes ez a pici lencsedarab. Itt a tenger mellett különösen ki lehet használni, káprázatosan telítettebb színűvé teszi a vizet, az eget, a felhőket. Nem a legmárkásabb, legjobb szűrőm van, de már ez az egyszerű is látványos dolgokra képes:
A fehér felhőket úgy ki tudja emelni, hogy szinte leugranak az égről. Az pedig, hogy tükörreflexes a gép, és késleltetés nélkül, abban a pillanatban készíti a képet, mikor lenyomom a gombot, nem hangsúlyozható eléggé. Ezt ma akkor értékeltem, mikor a sirályokat fényképezgettem, amik hűségesen kísérték a hajót - no, nem érdek nélkül, a farvizén bőséges uzsonnát tudtak összekapdosni. Az ilyen kísérleteim sikertelenek voltak korábban - minden madár kirepült a képből, mire a régi gépem méltóztatott elkészíteni a felvételt. Ráadásul ebben az objektívben van egy úgynevezett képstabilizátor is, ami egy kis mértékig tudja korrigálni az elmozdulást, így gyenge fénynél és mozgó célpontoknál is lehet vele éles képet csinálni.
És hogy miért törtem ki fotózás közben majdnem a (nem, nem a nyakam, hanem a) bokám? A bűnös:
Mielőtt valaki megvonná a vállát: ezek nem véletlenszerűen heverő kavicsok. Ezek itt az ÚTBURKOLAT! Mrrrrrrr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése