Mansikkapaikoja

Szeretem ezt a szót. Jó néhány évvel ezelőtt tanultam egy kedves finn műfordítótól, mikor Budapesten összefutottunk, ezzel mondta el, rövid látogatása alatt hol-merre járt. Szó szerint epres/eprező helye(ke)t jelentene, de azokat a helyeket foglalja magában, amik kedvesek az embernek. Neki, például, az Írók Boltját, emlékeim szerint. Nekem Helsinkiben ilyen a déli kikötő piaca, az Akadémiai könyvesbolt, a Töölöi öböl a vadkacsákkal és legfőképpen: Seurasaari. Úgyhogy tegnap, végre, túracipőt húztam, s elindultam megérkezni. A kikötőben már voltam egyik délután, nagyon közel van ide, s tele van még gombával, áfonyával, muszáj volt vásárolnom (ebből készült az a bizonyos finnugor vacsora: észt gomba a finn kofától, magyarosan <=paprikával> megfőzve). Seurasaarira indultam, természetesen, s persze, gyalog. Látszik, még mindenki próbálja kihasználni a tél előtti utolsó heteket, mindenütt „történt” valami a városban. A Töölöi öbölben evezősverseny volt, sokpárevezős hajók indultak egymás után, az olimpiai stadiont övező utcákon, dombokon, parkokban pedig valami nagy városi kerékpáros verseny volt, egyik se a hivatásosoknak, úgy tűnt. Este volt még egy éjszakai futás is, eredetileg azt terveztem, kimegyek megnézni, de elég fáradt voltam már addigra (öt és fél órás séta után...)

Seurasaari mindig jó hely sétálni, ellenni, ott található a szabadtéri múzeum is, ami „kívülről” mindig látogatható, de a házak csak a nyári időszakban, május végétől szeptember közepéig, vannak nyitva. Még sose tudtam őket megnézni, mert egyetlen egyszer voltam csak Helsinkiben nyáron, de az éppen a Johannus (Szentiván) előtti nap volt… Gyakorlatilag üres volt a város, minden zárva, aki élt és mozgott, vidéken volt. Mivel szeptember 15-én zár a múzeum, nem halogattam a látogatást, mindenhova már így se tudtam benézni, mert a kis forgalomra való tekintettel már augusztus végén bezárták a házak egy részét. Sebaj. Végül is nem volt annyira nagy szám, amit láttam, a szentendrei skanzenben érdekesebbek a házak, itt semmi mesterséget nem mutattak, csak a bútorokat láttam (talán nyáron több a „műsor”?). De a mókusok bátrabbak, mint valaha, nem csak az emberek kezéből esznek, de fel is szaladnak rájuk, s a madáretetők környékén a türelmesen nyújtott kézre (amiben magok is vannak) egy-egy bátrabb cinke is rászáll. A kávézóban megajándékoztam magam egy kávéval is, kedvesen mondta a kiszolgáló lány, hogy az árban még egy csésze benne foglaltatik, szolgáljam majd ki magam. Nos, ebből a világosbarna folyadékból, amit itt kávé néven isznak, simán meg lehet inni több csészével.

Ha a házak többségébe nem is tudtam bemenni, nem mentem ám rosszkor. Ezen a hétvégén van a szomszédos szigeten, Pukkisaarin, a Nemzeti Archeológiai Nap alkalmából rendezett őspiac. Jobban nem tudom fordítani, valami őskorit, archeológiait jelent a szó előtagja. Ezen a szigeten van egy vaskori kereskedőfalu felállítva, s évente egyszer piac is van, beöltözött árusokkal és szórakoztatókkal, pont ebbe sikerült belecsöppennem. Legnagyobb örömömre sok-sok kártya-szövött övet is árultak, szorgalmasan lefényképeztem őket, s az egyik árus egy könyvet is tudott ajánlani, amiben minták és leírások vannak. A kártyákat magammal hoztam, de fonalam csak a legfontosabb kötős projektemhez van, ki kell derítenem, hol lehet elfogadható áron Helsinkiben fonalhoz jutni. Úgyis kell valami kesztyűt kötnöm, ha nem akarom, hogy lefagyjon a kezem. Nem értem, otthon nem nagyon szoktam kesztyűt hordani, itt meg már 12 fokban is fázott a kezem. Persze, lehet, hogy annyi fok a szélvédett mérőhelyen volt, nem kint a tengerparton. Hihetetlen, de már elővettem a sálamat és a kötött homlokpántomat, nem arcüreggyulladással akarom megünnepelni a megérkezésemet.

További képek a http://picasaweb.google.com/rongyszonyeg127/Helsinki2010Szeptember# címen.