Téli háború

Az egyetemi diákszervezet Erasmus-csoportja ingyenes tárlatvezetést szervezett a téli háborút bemutató kiállításra. 26-an mentünk el rá, ami ahhoz képest, mennyi külföldi diák van itt, nem túl sok, de a tárlók körül ennyien is soknak bizonyultunk. Jó, hogy volt vezetés (egy számomra meghatározhatatlan nemzetiségű hadtörténész fiú tartotta), mert a magyarázat nélkül, hiába értem a feliratokat, nem mondott volna sokat a kiállítás - amolyan régimódi, tárlókban elhelyezett tárgyakból és fényképekből álló bemutatót képzeljetek magatok elé, még a modern múzeum megszületése előttről.
A háború egész történetét nem mesélem el (néhány könyvtárnyi irodalma van). 1939. november 30-án, miután Finnország nem volt hajlandó aláírni azt a "segítségnyújtási szerződést", ami alapján a balti államokat a következő évben megszállták, a Szovjetunió megtámadta Finnországot. Finoman szólva egyenlőtlenek voltak az erőviszonyok, de a finn népet éppen ez a megfeszített, sokszoros túlerő elleni honvédő háború kovácsolta a húsz évvel korábbi polgárháború után egységessé. Sok okra vezethető vissza, hogy meg tudták állítani a vörös hadsereget, részben az elszántságukra, részben a szovjet hadsereg nagyon rossz felkészültségére, felszereltségére. Szovjet oldalon sokkal nagyobb volt az emberveszteség, mert nem voltak felkészülve a téli körülményekre, se a járműveik, se a fegyvereik, se a ruházatuk nem volt megfelelő. A finn katonák egyik szerencséje volt, talán, hogy nem volt elég egyenruha, így a saját, jó meleg ruhájukban lehettek. Következzék hát a finnek néhány "csodafegyvere", amiknek nagy szerepe volt a győzelmükben (a háborút megnyerték, de az ország tíz százalékát a Szovjetunióhoz csatolta a békeszerződés.)
A tábori konyha. Ez a lóvontatta "konyha" a semmi közepén is meleg ételt tudott nyújtani - a szovjet oldalon nem tudták megszervezni az utánpótlást, mert a járművek nem tudtak közlekedni az útnélküli, havas terepen. A szovjetek repülőről próbáltak élelmiszert ledobni a katonáiknak, ezek érkezésekor az erdőkben megszűnt a puskaropogás, mindkét fél a ledobott csomagok keresésére indult, egyfajta vadászat kezdődött. A sítalpas finnek előnyben voltak.
Ha már kenyér, melléteszek egy másik képet is:

Ezt a bombákat rejtő, ugyancsak bomba alakú valamit (nem tudom a nevét, egyáltalán, többet tanultam ma fegyvertípusokról, mint eddig összesen) Molotov kenyereskosarának hívták. Történt ugyanis, hogy számon kérték a szovjeteket, miért bombázzák Finnországot, mire Molotov azt mondta, ők csak kenyeret dobnak le az éhező népnek. A "kenyerek" a tartály fölött láthatók a tárlóban, valami szárnyasbombák.

A bombázás veszélyének enyhítésében a nőknek volt nagyon fontos feladata, mivel radar még nem volt: messzelátóval a kezükben állandó őrséget tartottak a háztetőkön, s a telefonon jelezték, ha meglátták Tallinn felől közeledni a repülőket. Ugyan Észtország még papíron független állam volt, de a szovjet gépek Tallinnból szálltak fel Finnország bombázására. Az észt tisztviselők voltak olyan kedvesek, és a gépek felszállásakor rögtön telefonáltak az öböl túloldalára - akkor a heslinkiek tudhatták, 10 percük van, annyi időbe telt a gépeknek az út.









A másik csodafegyver a katonák csomagszállító szánkója volt. Miközben a szovjet szállítójárművek elakadtak a téli terepen, a katonák meg nem tudták cipelni a nehéz fegyvereket, a finnek ezen megszokott, kivájt csónakra emlékeztető szánkók segítségével tudták maguk után húzni az sebesülteket, az élelmet, fegyvert stb.












A fűthető sátrak is a túlélés eszközei voltak, ezeket is maguk után tudták húzni a szánkókon, s nagyjából bárhol fel tudták állítani. A fűtés azt jelentette, hogy a kinti mínusz negyven fok helyett kb. plusz öt volt bent, ami nagy különbség. A sátoron belüli hőmérséklet-különbség elég nagy volt, középen, a kályhánál, megégethette a katona a lábát, s a fekvéskor a sátorlap felé levő fején deres lehetett a haja hajnalra.

Ezt a zászlót a még csak hat államot magában foglaló Szovjetuniótól zsákmányolta a finn sereg. Állítólag a zászló elvesztése nagyon nagy baj volt a szovjet csapatoknál (ezt én nem nagyon értem, egy zászló még nem a világ), s ma is siránkoznak az orosz turisták, ha látják. Úgyhogy a finnek vannak olyan udvariasak, s a zászlót nem szokták mutogatni, csak most, a téli háború évfordulójára rendezett kiállításon rakták ki, egyébként raktárban tartják.