Fentről jön minden öröm, száll egyre lejjebb, betölt, átmozgat. Először a szemed csillan, majd mozdul a lábad, dobbanással földet ér. S visszapattan az öröm, száll egyre feljebb, emeli a kezed, s nyomában a lelked - így száll vissza a magasba. Ahogy a hóban topogó lábak, az öröm sem tűnik el nyomtalanul, lenyomata itt marad köztünk, hogy magként pihenjen, csirázzon, s alkalomadtán szárba szökkenjen.