Próba

Tóparti pillanatkép

Ami nekem tópart, a tervezőjétől a Kaiku, visszhang nevet kapta. Végül is összetartoznak. De nem is csak a tópart miatt választottam a szobám falára (mikor a szobámat még nem is láttam),  hanem a nyírfa miatt. Haza akartam hozni magammal, hogy legyen egy hely itthon is, ahol leülhetek a tó partjára, a fa tövébe, és csendben lehetek, bámulhatom a vizet. Épp csak a neszek és az illatok mások. És most tavaszodik a tóparton, kibújtak a múlt héten elvetett magok közül az elsők, a rukkola cserepében már biztató levélkéket látok.

A papnők imidzse

Műveltségi vetélkedő, azaz rabszolgavásár van ma délután a suliban. (A kérdésekért kapott pontokon a csapatok rabszolgákat - azaz tanárokat - vásárolhatnak maguknak, akik onnantól kezdve az adott csapatot erősítik.) K. nagy nevetve jött vissza délben a nyolcadikosok órájáról, mivel hallotta, miként taktikáznak a gyerekek. "A papnőket vegyétek meg, azok okosak." Majd' belefulladtam az islerembe.

Jó nekem itt?

Hú, de mérges vagyok. Dühös és szomorú. Felkavart. Mindez egyszerre. Nem is olyan egyszerű iskolalelkésznek lenni. Talán utána kellene nézni valami strandlelkészi állásnak. Kizárólag cápamentes partszakaszon, messze-messze mindenféle gyermekvédelmi esettől. Esetleg elmehetnék struccnak. Bedugott fejű struccnak. Nem látok, nem hallok, nem fáj semmi. Nem fáj, nem fáj. Á, dehogy.

Szirénák

Meg se tudom számolni, hányszor olvastam az Abigélt. Kezdetben nem igazán értettem azt a részt, mikor a légvédelmi gyakorlat alatt, a pincében kibékülnek a lányok. Pedig tudom, Nagyinak még öregkorában is összerándult a gyomra, ha egy szirénázó mentőautó száguldott el az utcán. A légvédelmi sziréna hangját idézte. 

Majd' tizenöt évvel ezelőtt Nagyihoz vártuk a mentőt, ami nagyon lassan érkezett, néhány éve Zsuzsa kezét fogva próbáltam kitalálni, vajon él-e még, vagy élni fog-e, mire végre megérkezik a mentő. És ma már minden szirénázó mentőautó megszólaltat bennem belül is valamit.

A nyíregyházi kollégiumban egy este megszólalt a tűzcsengő. A gimnazisták már lefekvéshez készülődtek, volt, aki pizsamában jött le a bejárathoz. Fegyelmezettek voltak, csak a tanárok szemén lehetett látni, hogy ez most nem próba. Fenyegetően visított bele az estébe a szaggatott csengő. Azóta sejtem, milyen lehet ez vészhelyzetben. Hála Istennek, csak egy meghibásodott füstjelző okozott riadalmat.

És tegnap, életemben először, tanárként álltam egy osztályban, mikor megszólalt a minden szeptember elején kipróbált tűzcsengő. Tudtam, hogy próba. Tudtam, mit kell csinálni. És mégis elszorult a torkom. Ha igaziból szólna, akkor is ki tudnám vinni az emeletről ezt a nyolc gyereket épségben?

Vessünk számot hát

Az utolsó estém Paltamóban. Igyekeztem nem megszeretni a helyet, hogy ne legyen majdan nehéz a búcsú, de úgy tûnik, ez nem egészen sikerült. Nem hiába a Nyíregyháza-Kertvárosiak testvérgyülekezete ez, a mai búcsúztatás, a gyülekezet és a munkatársak kedvessége, ami végigkísért, a meglepetésként rendezett kirkkokahvit (az istentisztelet utáni kényelmes kávézás, beszélgetés) a tavalyi évet idézte. De tényleg. Lehet, hogy pár hét múlva megjelennek Budapesten egy különbusszal, mint tavaly a nyíregyháziak az avatásomra? Szinte már meg sem lepôdnék.

Tényleg jó volt itt. Nagyszerû munkatársakkal, kedves emberekkel. Biztos nem csináltam mindig mindent úgy, ahogy megszokták - sose mondták. Örültek, hogy csinálom, megköszönték, és megdicsértek. Legfeljebb valami pozitív (tényleg pozitív!) kritika keretében leheletfinoman céloztak rá, hogy másképpen talán még jobban lehetne csinálni ezt vagy azt. A fônököm (a helyettes igazgatólelkész) az elsô héten, a tábor után maga utasított, hogy tartsam meg a szabadnapomat, mert arra mindenkinek szüksége van a jó munkavégzéshez. Ó. Egyáltalán, a munkatársak is egymásra, a vezetôk is a beosztottaikra nagyon odafigyelnek - szupervízió formájában is, és egyáltalán, hogy jól érezzek magukat a munkájukban. Hát esetemben ez tökéletesen sikerült. És tényleg a legjobbat hozta ki belôlem is, nagyon motivált a pozitív visszajelzés. Jobban, mint bármilyen szidás vagy utasítás.

Azt hiszem, ezt a hozzáállást, a másik elfogadását, a pozitív kritikát már kicsi koruktól kezdve magukba szívják. Elôször a helsinki egyetemen tûnt ez fel, a gyakorlati kurzuson, ahol mindenki "fellépését" megbeszéltük - minden hozzászólás dicsérettel kezdôdött, a kritika pozitívan volt megfogalmazva, és egymás munkájának a minôsítése nem a másik legyôzésérôl szólt. Ugyanezt tapasztaltam a júniusi táborban. Minden este volt az ifivezetôkkel és a munkatársakkal egy kiértékelés, amiben mindenki elmondhatta, hogyan érezte magát aznap, mi volt az öröme-bánata-nehézsége. Mindig a pozitívval kezdték, ha valami apró-cseprô konfliktusmagjuk volt, azt is nagyon jól tudták ezzel a módszerrel megbeszélni - mert sosem a másik legyôzése volt a cél. Nem gyôztes-vesztes szerepekben gondolkoznak. Nagyon nagy szükségem volt rá, hogy itt legyek. Hálás vagyok érte.

Kuhakunkku

Tarajos sülök száguldoznak az Oulujärvin. A tarajukat kb. 10 pecabot alkotja, fel-alá furikáznak a tavon, és remélik, a süllôk rákapnak a damil végén úszó színes mûhalra.

Közben a partonmaradottakat messzezengô zene szórakoztatja. Finn táncdalok, tangó, mi más. 

Kelt: az oulutavi süllôk gyásznapján