2013. szeptember 6., péntek

Szirénák

Meg se tudom számolni, hányszor olvastam az Abigélt. Kezdetben nem igazán értettem azt a részt, mikor a légvédelmi gyakorlat alatt, a pincében kibékülnek a lányok. Pedig tudom, Nagyinak még öregkorában is összerándult a gyomra, ha egy szirénázó mentőautó száguldott el az utcán. A légvédelmi sziréna hangját idézte. 
Majd' tizenöt évvel ezelőtt Nagyihoz vártuk a mentőt, ami nagyon lassan érkezett, néhány éve Zsuzsa kezét fogva próbáltam kitalálni, vajon él-e még, vagy élni fog-e, mire végre megérkezik a mentő. És ma már minden szirénázó mentőautó megszólaltat bennem belül is valamit.
A nyíregyházi kollégiumban egy este megszólalt a tűzcsengő. A gimnazisták már lefekvéshez készülődtek, volt, aki pizsamában jött le a bejárathoz. Fegyelmezettek voltak, csak a tanárok szemén lehetett látni, hogy ez most nem próba. Fenyegetően visított bele az estébe a szaggatott csengő. Azóta sejtem, milyen lehet ez vészhelyzetben. Hála Istennek, csak egy meghibásodott füstjelző okozott riadalmat.
És tegnap, életemben először, tanárként álltam egy osztályban, mikor megszólalt a minden szeptember elején kipróbált tűzcsengő. Tudtam, hogy próba. Tudtam, mit kell csinálni. És mégis elszorult a torkom. Ha igaziból szólna, akkor is ki tudnám vinni az emeletről ezt a nyolc gyereket épségben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése