Onnea Suomi! Lycka till, Finland!

Ezen a nagy napon Budapesten mindig a Finn nagykövetségen szoktam ünnepelni. Sok éve már november közepén meghozza a posta a meghívót, s nagyon nagy dolog kell közbe jöjjön, ha egyszer majd valamiért kihagyom ezt az ünnepet. Nagy várakozással néztem elébe, hogy egyszer Finnországban lehetek a függetlenség napján, de múlt héten már kezdtem aggódni, mikor a kérdezősködésemre, hol, milyen ünnepség lesz, mit csinálnak a finnek ezen a napon, mindenki csak azt mondta, hogy piparkakkut süt (olyan, mint a mézessüti, csak cukorszirup az alapja), és megnézi este a közvetítést az elnöki fogadásról. Ja, meg kitesznek két gyertyát este hattól az ablakokba, érdemes sétálni egyet. Végül észbe kaptak, hogy ja, hát az egyetemisták fáklyás felvonulása. Nocsak. Ez már jól hangzik. A menet a Hietaniemi temetőből, Mannerheim marsall nyughelyétől indul, én azonban, tekintettel kitartó küzdelmemre a majdnem-arcüreggyulladással, csak az Esplanadiig mentem elibük. Elvonultak az elnöki "vár" előtt, aminek az erkélyén kitartóan integetett az elnöki pár a menetnek, ami megkerülve "várat", az Aleksanterinkatun visszafordult a Szenátus térre. A diáksapkás diáksereg a téren helyezkedett el, a zászlóvivők a Dóm előtt, az énekkar a lépcsőkön. Itt már megtudtam nagyjából számolni, körülbelül 40 diákszervezet képviseltette magát a menetben. Nagyon hangulatos volt, majdnem minden csapat énekelt, természetesen mást és mást, az Észak-Karjalaiak szövetsége különösen jókedvűen és hangosan fújta az indulójukat. Az elnök előtt elvonulva pedig mindenki teletorokból énekelt. A Szenátus téren elhangzott pár beszéd (a polgármesteré egész jó volt, a diákvezetőké csapnivalóan pocsék), közte néhány ének. És a végén a himnusz. Aminek kapcsán nem állom meg, hogy ne tegyek megint egy megjegyzést a kétnyelvűségre. Ahogy a beszédek is kétnyelvűek voltak (minimum a köszöntés svédül is elhangzott, de a többségnek a fele svédül volt), úgy a himnuszt is előbb finnül, majd svédül énekelték el. Ó-ó. Nem tudok betelni vele, hogy lehet ezt így is.

És közben szakadt, szakadt a hó, úgyhogy nem sok képet tudtam készíteni, így is szárogattam szegény fényképezőgépemet, mikor hazaértem. És míg én ezt írom, mindenki a tévék előtt ül, vagy a rádióközvetítést hallgatja az elnöki fogadásról. Hát, annyira még nem finnesedtem el, hogy ez lázba hozzon.