Hering-vásáron

Tegnap éppen arra jutottam, hogy ha kirándulni is szeretnék, akkor a házon kívüli evések terén megszorító intézkedések szükségesek. A mai ebédet kirándulásnak számolom :) Eredetileg a nuuksiói nemzeti parkba szerettem volna menni, egész héten szikrázó napsütés volt, erre ma reggel, mikor kipattantam az ágyból, és elhúztam a függönyt, olyan szürkeség fogadott, hogy csak na. Nuuksio elhalasztva. De az eső nem esik, egész meleg van (11 fok), megyek a városba mászkálni. Valami ötlettől vezérelve megnéztem a programajánlókat, nincs-e valami jó rendezvény, és íme, a hering-piac, amire úgy emlékeztem, jövő héten lesz, ma veszi kezdetét a legközelebbi kikötőben. Irány tehát a kikötő. A többi néhány ezer ember nem felejtette el, hogy ma kezdődik az évente rendezett vásár, nem egyedül lézengtem a piactéren. Gyerekkocsis szülők, tolókocsis öregek, mindenki ott volt. Az áruk többségéről csak találgatni tudom, hogy micsoda, van rengeteg féle ízesített, szószban eltett hering; füstölve és egyéb módokon tartósított halak; némi nyers hal; fekete kenyér; mindenféle homoktövis-készítmény (lekvár, szörp, kenceficék); a szigeteken nőtt birkák gyapjából készült zoknik; sülthalak; konzervek, dobozos halak, fóliázott halak, üvegezett halak stb. (A lista kb. úgy néz ki, mint Gombóc Artúr kedvenc csokijainak felsorolása.) Érdekes, hogy nekem a hering eddig azt a vödörben árult, nagyon büdös halat jelentette, amit apu és nagyi nagy gusztussal voltak képesek fogyasztani otthon, pedig a vak is látta, hogy szinte nyers az a hal, s ha nem is lenne nyers, a szaga... De itt semmi bűz nem volt, ha nem látok, talán meg se mondtam volna, hogy halpiacon vagyok. És nem tekeregtek átlátszó műanyagvödrökben gusztustalanul a halak. A sülteknek pedig illata volt, nem szaga. Az árusok egy része a piacrészen, bódéból árult, talán ők lehettek a jobb módúak, a másik részük pedig hajóval érkezett, és úgy kötött ki, hogy a hajó háta nézett a part felé, onnan árultak. Családi vállalkozásnak tűnt szinte mindegyik. Rengetegféle saaristoleipä-t lehetett kapni, ezt még nem tudom pontosan, mi. Szó szerint szigeti kenyeret jelent, gyakorlatilag olyasmi fekete kenyér volt, amit Reettől ismerek az észtek fekete kenyereként. Rozsból készül, meg talán malátából, egészen sötét barna vagy már-már fekete, s kicsit édes. Nem rossz, sajthoz, halhoz jól passzol, a paprikás kolbászhoz kevésbé. Többfélét is kóstoltam, biztos mind különböző volt, nekem az édessége miatt nagyjából egyformának tűnt az összes. A nagyobb hajókra fel is lehetett menni, ezeknek a belsejében afféle lacikonyha működött, kávét, lazaclevest és egyéb egytálételeket árultak. Nem csak a gyerekek élvezték a fedélzetre lépést! Ici-pici kárpótlás volt ez azért, hogy hajós városnézésre már nem tudok elmenni, mert szeptember végével leálltak a turistahajók. Végül, bár itthon várt a rakott krumpli a hűtőben, mégis egy hajó végéből vett sült halat ettem, a kikötő lépcsőjén üldögélve.