Plántálás

Itt a fény! Hétfő reggel legalábbis itt volt már. Hosszú hetek (hónapok) után úgy keltem fel reggel, hogy végre sütött a nap, be az ablakon. Úgyhogy idejét éreztem a hetek óta tervezett műveletnek, a paradicsomültetésnek. Igen-igen, a sok éve tervezett ablakkertészkedést most nekiállok megvalósítani. Nem én fogom enni a termését, hiszen mire beérik, én Finnországban leszek, de akkor is. Szeretném látni, hogy ehető étel kezd nőni a kezem alatt, figyelhetem napról-napra, nő-e, fejlődik-e. Kedden aztán hazafelé menet vettem is ládába/cserépbe való paradicsommagot, földet, és megtöltöttem paradicsomreménnyel a régóta gyűjtögetett tojástartóimat, dobozaimat. Hát erre nem két szürke nap következett megint? Nem tudom, mi lesz ezekből a magokból így fény nélkül. Öltöztessem fel őket, és vigyem ki délután sétálni?

Jó fej kerestetik

Mármint nem úgy. Vagyis úgy is, de most legalább szó szerint. Amolyan "sűrű, viszkózus váladéktól" mentes, működő fülekkel, feszültségmentes arcüregekkel, láncdohányosétól különböző torokkal. Nem tudom, ki volt az a pihent agyú, aki (beteg)szabadságnak nevezte el a dögrováson levést, nékem ám egész más elképzeléseim vannak a szabadságról. Például nem passzol hozzá a szobafogság. Sem az ülve alvás (még ha a karácsonyra kapott szuper kényelmes babzsákfotelemben is történik). Viszont szívesen használnám végre a lassan egy hónapos varrógépemet, amivel (akivel?) még alig tudtam ismerkedni, és a varrástudásomnál sokkalta nagyobb terveim vannak hozzá, na de mihez kezd az ember lánya, mikor néhány barnyi túlnyomást érez a fejében? Gubbaszt, és várja, hogy elmúljon. Vagy a túlnyomás, vagy a feje, de valami történjen már. Közben, éppen csak az idő múlatásaképpen, köhög egy kicsit. Máma már nem hasad tovább?

Felszabadulásom ünnepére

A disszertációírás utolsó heteiben egyre-másra kerültek fel a listámra tervek, vágyak, amiket majd miiiiiind megvalósítok, ha végre szabad leszek. Felszabadult. Amikor végre lelkiismeret-furdalás nélkül megengedhetek magamnak látszólag időrabló, haszontalan dolgokat. Mint például a blogírás.

Mostanában a legtöbb mesélni-gondolkodnivalót a tanítványaim adják. Ismételten meg kellett állapítsam, gyerekek között lenni örömteli és hasznos. Hasznos, mert felélesztik bennem azt a gyerekes gondolkodást, amit a felnőttek már majdnem sikerrel kiöltek belőlem. Bele tudják élni magukat (magunkat) a történetekbe, felcsillan a szemük, ha kézműveskedni készülünk, örülnek, ha énekelek velük (és nem szégyenítenek meg, ha egy-egy hang mégsem a kotta szerint sikerült), komolyak a kérdéseik és kíváncsiak a válaszomra. Kezdem már kiismerni a csoportokat is. Az elsősöknek muszáj valamit csináljon a kezük is, nem tudnak nyugton lenni másképp. A másodikosokat egy krétával a kezemben is le tudom kötni, ha történetet mondok, és közben rajzolom a táblára. A harmadik-negyedikeseknek már egész jó humorérzéke kezd lenni, és nagy színészjelöltek vannak köztük. A hatodikban pedig... kamaszok ülnek. Aranyos, trehány, de az élet nagy kérdésein gondolkodó kamaszok. Mindjárt vége a hétnek, ami nem baj, igen kimerültem az elmúlt időszakban, intenzív pihenésbe kell fogjak, ha jót akarok. Pedig az elsősök már visszaszámolnak. A mai óra vége (a két első osztály összevont csoportjában): bárcsak mindennap lenne hittanóránk, és nem kellene egy hetet várni! [...] De csak nekünk, az a-soknak ne! Á, dehogy, nem rivalizál egymással a két osztály. Persze, a tanítványok mindig gondoskodnak a derültségemről is. Álljon itt néhány gyöngyszem a hatodikosok dolgozataiból: "Az Ószövetséget zsidó nyelven írták, az Újszövetséget héberül és görögül." Pluszpontért Én vagyok... mondásokat lehetett írni (mármint felidézni), ezekről még lesz beszélgetnivalónk: "Én vagyok a szalmaszál.",  "Én vagyok a rút igazság".

Piac

Azt hiszem, Nyíregyháza legklasszabb helyén jártam ma, mégpedig a Búza téri piacon. Nem tudom, mióta, de igen rég óta szeretem a piacokat, azokat az igaziakat, ahol nem kereskedők, hanem a termelők árulják a termékeiket. Külföldön is ezeket keresem, kb. egy éve posztoltam a helsinki heringnapokról, ott is az fogott meg, hogy a halászok beálltak a hajóikkal a belvárosi kikötőbe, s annak a hátából árultak. Szóval, Búza tér. Igazi meglepetés volt ez a budapesti piacok után, amiken már csak elvétve találni "árusokat" (igen meglepődtem pár éve a Lehelen, mikor egy elkapott beszélgetésből megtudtam, hogy vagy 3-4 stand ugyanahhoz a tulajhoz tartozik, és szépen játszik az árakkal, mit ad az egyiknél olcsóbban, mit a másiknál - de az áru mindnél ugyanaz volt). A nem a nagybaniról, hanem a földről hozott zöldség eredménye, hogy nem krumplit és paradicsomot, paprikát lehet kapni, hanem krumplikat, paradicsomokat, paprikákat stb. Mégiscsak léteznek még különféle fajták, csak a pesti piacig nem nagyon jutnak el. És találtam szilvalekvárt is, amiért mentem. És nem csak lekvárt kaptam, hanem a nénitől hozzá süteményreceptet is.

Ördögi kör --> Kör, ördögi

Állítom, sokkal könnyebb volt Helsinkiben útbaigazítást kérni az utcán, ott rögtön hallották, hogy nem vagyok helybéli, s használható útmutatásokat kaptam. Ma egy egyszerű feladatot akartam abszolválni, nevezetesen pénzt felvenni egy automatából. Kinéztem a netről, hogy hol van egy megfelelő és az utamba nagyjából passzoló automata, majd biciklire pattanva elindultam feléje. Már a közelében járhattam, mikor is a hiányzó utca- és házszámtáblák megnehezítették a dolgomat, igénybe vettem hát először egy eladó, majd néhány járókelő segítségét. Az első beszélgetés vázlata: - Meg tudja mondani, merre van a Rákóczi út 1.?  - Az az OTP épülete. (Tök jó, azt keresem. Mint az értelmezőszótárban - Ördögi kör --> lásd Kör, ördögi --> lásd Ördögi kör.) Eszembe jutott A.-val való múlt heti beszélgetésünk, aki nemrég még hasonló cipőben járt. Őt egyszer úgy igazították útba, hogy hát a régi (!) bizományi mellett forduljon be. No, városnézésnek jó volt a keresgélés, örülök, hogy nem időre mentem valahova. Mire a járókelők útmutatásainak (nehezítésével) találtam egy automatát, a fél belvárost körbekerekeztem, legalább megismerkedtem a környékkel. És kikötöttem egy másik automatánál. Még most se tudom, hol lett volna a Rákóczi út 1.

Újabb szín a rongyszőnyegbe

Megfordult a fejemben, hogy címet változtatok (Feljegyzések az egérlyukból), de egyrészt nem lopom olyan könyvnek a címét, amit nem is olvastam (nagyon ciki?), másrészt örülnének az egerek, ha ilyen komfortos lakuk lenne, szóval, elvetettem az ötletet. Egy évvel ezelőtt kissé megijedtem, mikor beléptem a Konviktiben a szobám ajtaján, hogy akkora helyen kell leélnem a következő évemet, na de hamar megszoktam, meg hát ha nagyon bezártnak éreztem magam, kivonultam a konyhába a nagy asztalhoz. Ez az élmény idéződött fel bennem múlt vasárnap, mikor nyíregyházi lakom ajtaján léptem be - ez a szoba ugyanis még a konviktibelinél is kisebb. Tény, tartozik hozzá egy pici előszoba és egy fürdő is, de hát akkor is. A szoba egyik fala kb. 20 centivel hosszabb, mint az ágyam, és az ágytól a másik falig kb. 3 lépés az út. Nem egy táncterem, de tekintve, hogy ittlétem második estéjén máris kificamodott a bokám, táncolni úgyse tudok egy darabig. Optimista megközelítésben: ha nagyobb lenne a szoba, még nehezebb lett volna a wc-ig elsántikálni, mikor még ráállni is alig tudtam. Világosnak viszont világos, délelőtt besüt a nap (mondjuk, ebből sokat nem fogok látni), de délután se kellett ma lámpát kapcsolni. Lehet, hogy itt megpróbálok majd valami növényt is életben tartani - a lakásomban ez többszöri próbálkozásra se sikerült, mindegyik elpusztult fényhiányban. (Én minden bizonnyal azért maradtam meg, mert van lábam, és ki tudtam jönni töltekezni.) Emlékszem, két éve még a snidling is elsápadt, majd elpusztult, pedig a lakás legvilágosabb pontjára tettem. 

Az ablakom az általános iskola sportudvarára nyílik, szóval az biztosítva van, hogy ne aludjak el reggel - a kölkök képesek már a tanítás kezdete előtt megérkezni, és, elképesztő, de jókedvűen játszanak. Hogy mik vannak! Vannak még elalvásgátló berendezések. A kollégiumot középiskolások lakják, és a tájékoztatásukra, ó egek, hangosbemondót használnak. Pechemre ezen a hétvégén néhányan, iskolai program miatt, bennmaradtak, így szombat reggel  a "most pedig kialszom magam" tervemet a nevelőtanár hangja semmisítette meg hajnalok hajnalán. A szobámban nincs hangszóró, de nyitva hagytam az ablakomat, azon keresztül is elég hatásos volt a dolog. Sebaj, jön az ősz, nem sokáig alszom nyitott ablak mellett. A másik elalvásgátló szerkezet a közeli templom tornya. Melyből óraütés és harangjáték zeng minden órában. Első nap éjfélkor azt hittem, a hét végére kialvatlanságban fogok elpusztulni. Az a drága szerkezet minden egyes órában harangjátékot játszik, majd elüti az adott órát - ez éjfélkor felér egy kisebb koncerttel. Na, ez nem lopta be magát a szívembe. Kezdek hozzászokni, de még háborgok.

Ma reggel vettem végre egy biciklit. Ahhoz képest, milyen olcsó volt, egész tűrhetőnek tűnik, ha kihúzza jövő nyárig, akkor már jó üzlet volt. Kisebb a kereke, mint a saját (hahaha, most már ez is saját) bringámnak, ez egy "normál" női bicikli, de legalább a sport is biztosított. Nagyon jó szolgálatot tett már ma, nem kellett a még nem igazán tökéletesen működő bokámmal elsántikálnom az állomásig, hanem két keréken gurulhattam (tekerni határozottan könnyebben tudok, mint lépni, valahogy másképp terheli a bokámat). Azért Sóstóra még nem biciklivel mentem, gondoltam, ha valami baja van, az ne a várostól hat kilométerre derüljön ki, nem szeretnék onnan visszasétálni vele.

Sóstón a múzeumfaluban Kóstolja meg Magyarországot! fesztivál volt, a skanzen házainak udvarán sütöttek-főztek az ország különböző részeiből érkezett csapatok. Úgy működött, mint a borfesztivál, kóstolójegyeket lehetett venni, az árak 1-3 jegy között ingadoztak. Egy igen jó birkapörköltet ettem, lepcsánkát, kapros sült keszeget és egy vajdasági elfelejtettemmit (olajban kisütött krumplis kelttészta, benne tarja). És kóstoltam, majd vettem mennyei szilvalekvárt, olyat, ami cukor nélkül van eltéve, s annyira sűrű, hogy vájni kell. Nagyon finom. Na meg szőlőt is vettem, igazán ritkán van gyümölcsehetnékem, de itt annyira jól tartanak, olyan sokat ettem a héten, hogy kivételesen vágytam már valami zöldségre-gyümölcsre.

Messzi tájak emberei

Iskolalátogatáson jártam ma Espooban. Igazi sokkultúrájú város, a gyerekek bő 15%-a nem finn származású, gondolom, ez a háttér a következő jelenethez.

A harmadikosok a missziói parancsot tanulták hittanórán, lemásolták szépen a füzetükbe, és kiszíneztek egy világtérképet, aminek kapcsán megmutatta a tanítónő, honnan indult a kereszténység. Mire az egyik kisfiú: ha ott éltek, akkor miért finnül beszéltek?

Egy másodikos kislány pedig elém állt a nagy kérdésével: akkor az úgy van, hogy amikor itt nappal van, akkor Magyarországon éjszaka, és amikor ott éjszaka, akkor van itt nappal? Na, ennyire azért nem jöttem messziről ;)